www.magyar-mernoki.com
Ingersoll Rand

Új adszorpciós szárítók az Ingersoll Randtól

Az Ingersoll Rand Európában gyártott, új adszorpciós szárítóinak választékában kétféle alapkonfigurációk: fűtés nélküli és fűtőventilátoros változatok szerepelnek. Ezek a termékek az Észak-Amerikában már üzemelő több mint 1000 egység tapasztalataira építenek. A fűtőkompresszoros változatban alapfelszereltség az energiakezelő rendszer (Energy Management System, EMS), amely az üzemeltetési költségeket három év alatt 20 ezer euróval csökkentheti. Ráadásul a piacon kapható más megoldásokkal összehasonlítva versenyképes áron érhető el – az EMS rendszerrel együtt kerül annyiba, mint mások ilyen megoldás nélkül. Az adszorpciós szárítókat elsősorban a közepes és nagyvállalatok számára szánják, például az autógyártásban, a gyógyszeriparban, a vegyiparban, illetve az olaj- és gáziparban.

Új adszorpciós szárítók az Ingersoll Randtól
Az Ingersoll Rand adszorpciós szárítóit a nedvesség okozta drága termelésleállások elkerülésére fejlesztette ki. Valamennyi szárítóra jellemző a kettős adszorpciós torony, és nagy súlyt fektettek a szárító sűrített levegő szelepeinek stratégiai elhelyezésére. A két szárítási technika közötti alapvető különbséget az adja, milyen módon távolítják el a nedvességet a szárítóközeg regenerációja során. Míg a fűtés nélküli szárítók sűrített levegőt használnak a nedvesség eltávolítására a szárítóközeget tartalmazó tornyokból, addig a fűtőventilátoros berendezéseknél ezt a térben lévő levegő felmelegítésével oldják meg. A fűtés nélküli szárítók beszerzése olcsóbb, de ezek a típusok drágábban üzemeltethetők, mivel a szárított sűrített levegő egy részét a rendszer a szárítóközeg regenerálására használja fel. Ezzel szemben a fűtőkompresszoros szárítók nagyobb beruházási ráfordítást igényelnek. Centrifugálventilátor alkalmazásával azonban jelentősen csökkenteni lehet az üzemeltetési költségeket, mivel ez esetben egyáltalán nem szükséges sűrített levegő, vagy csak kis mennyiségre van szükség a regeneráláshoz.

Az Igersoll Rand adszorpciós szárítói különleges kialakításukkal tűnnek ki a piacon lévő termékek közül. Az alacsony kivitel egyszerű hozzáférést tesz lehetővé a szerelési helyekhez, ami gyorsítja a karbantartást és csökkenti az állásidőt. Ugyancsak az alacsony kialakításnak köszönhetően a berendezéseket álló helyzetben lehet szállítani, és egyszerűsödik az üzembe helyezés. A középső állású, a kezelő számára optimális magasságban lévő szívócsövek egyszerűen elérhetővé teszik a nagy teljesítményű szelepeket a szereléshez. A fűtés nélküli szárító egy tipikus membránszelepe például kevesebb mint tíz perc alatt beszerelhető anélkül, hogy a szívócsőből el kellene távolítani a szelepet.

A fűtés nélküli és a fűtött adszorpciós szárítóknak egyaránt lényeges jellemzője az energiafogyasztás. Az energiakezelő rendszer csökkenteni képes az öblítőlevegő felhasználását azzal, hogy figyeli a szárítási igény csökkenését. Az állandósult harmatpont elérést követően az EMS kitolja a szárítási ciklust, és a regeneráció csak szükség esetén indul el. A fűtőventilátoros IB modellek esetében a fűtést és a ventilátort a kimeneti regenerációs hőmérséklet vezérli, ezáltal kevesebb villamos energiára van szükség, a szárítóközeg nagymértékű regenerálódása mellett. Ezen felül lágyindító csökkenti a motor felfutási áramát, ami szintén energiamegtakarításhoz vezet, valamint növeli a motor élettartamát.

Az optimálisan elhelyezett szűrők a szárítás előtt és után eltávolítják az olajat és a szennyező anyagokat, biztosítva ezzel, hogy a szárítót csak tiszta szárított levegő hagyja el. A fűtés nélküli és a fűtőventilátoros szárítóknál egyaránt többféle alapfunkció szavatolja a minőséget a működés során, a különféle opciókkal pedig a szárító a felhasználóspecifikus levegő-előkészítő rendszerek követelményeihez igazítható. A kínálatban 25 különböző modell szerepel. Valamennyi szárítót IP 54 (opcionálisan IP 65) védettségű házban helyezik el a villamos alkatrészek, a kezelőelemek és a kijelző fokozott védelmére. A szárítók 50 vagy 60 Hz-es elektromos, illetve az IL modell esetében pneumatikus táplálásúak. A modelleket digitális elektronikus multifunkcionális egység vezérli, amely 17 különböző nyelven képes kommunikálni a szelepek vezérlése, illetve a szárító működésének felügyelete során. A vezérlők Modbus buszrendszerre csatlakoztathatók, és könnyen leolvasható LCD képernyőt foglalnak magukba.

Az opcionális Ultra Care lehetőség öt év garanciát nyújt a vásárolóknak az alkatrészekre és a szervizelésre vonatkozóan.

Kapcsolat:
Louis ROMPRE
Ingersoll Rand Air Treatment Manager - European Served Area
This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

  További információkért kérem forduljon …

LinkedIn
Pinterest

Csatlakozzon a 155 000+ IMP követőhöz