www.magyar-mernoki.com
Emerson Industrial Automation

Folytatódik az Emerson 13. Nemzetközi AVENTICS Pneumobile Versenye

Az évente megrendezett nemzetközi mérnöki kihívásban idén módosított forgatókönyvet követve, virtuális módon bírálják el a mérnökhallgatók által tervezett, sűrített levegővel hajtott járművek – pneumobilok – terveit

Folytatódik az Emerson 13. Nemzetközi AVENTICS™ Pneumobile Versenye

A mérnökhallgatók által tervezett, sűrített levegővel hajtott járművek – más néven pneumobilok – terveit elbírálják az Emerson tizenharmadik alkalommal megrendezett AVENTICS Pneumobile Versenyének keretében Egerben. A csapatoknak ajándékozott Emerson AVENTICSTM pneumatikai komponensekre épülő járművek terveit nyolc vállalati munkatársból álló zsűri értékeli majd, idén módosított forgatókönyv szerint.

A jelenlegi nemzetközi veszélyhelyzetre és az érintettek iránt érzett aggodalomra tekintettel a verseny idén módosított forgatókönyv szerint zajlik majd, amely ezúttal is lehetővé teszi, hogy a résztvevő hallgatók összemérjék tudásukat, miközben biztosítja minden résztvevő biztonságát, fókuszban tartva a mérnökhallgatók tehetségét és innovációit. Így a verseny három napos élő szakasza, ahol a pneumobilok megmérkőznek, tesztelve teherbírásukat, irányíthatóságukat és gyorsaságukat, elmarad. Ehelyett az Emerson szakértői a csapatok által már benyújtott technikai dokumentációkat és CAD rajzokat értékelik majd és hirdetnek nyerteseket bizonyos kategóriákban a május nyolcadikán megtartandó online díjátadó keretében. Így ahelyett, hogy egyszerűen törölnék a versenyt, a hallgatók által a projektjeikbe eddig befektetett munkát továbbra is elismérésben részesítik.

Az ez évi verseny 2019 októberében kezdődött, amelyben a versenyzőknek a múlt év végéig kellett benyújtaniuk terv- és projektdokumentációikat.

„Az Emerson számára semmi sem fontosabb, mint vevőinek, munkavállalóinak és partnereinek biztonsága – mindazoké, akikkel kapcsolatban állunk rendezvényeink, így jelen verseny kapcsán is.” – mondta el Gödri István az Emerson csoporthoz tartozó AVENTICS Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. „Tekintettel arra, hogy a jelenleg zajló COVID-19 járvány veszélyt jelent közösségünkre és vállalatunkra, elkötelezetten óvjuk az érintettek egészségét, miközben szeretnénk továbbra is elismerésben részesíteni a résztvevő lelkes hallgatók munkáját, szakértelmét.”


Folytatódik az Emerson 13. Nemzetközi AVENTICS Pneumobile Versenye

Ebben az évben 48 csapat nevezett be a versenyre – héttel több, mint előző évben. A csapatok kilenc ország – Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Románia, Szlovákia és Törökország – 26 különböző felsőoktatási intézményét képviselik. Hazánkból szinte minden műszaki felsőoktatási intézményből jelentkeztek csapatok, összesen huszonnégy a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemről, a Debreceni Egyetem Műszaki Karáról, a Miskolci Egyetemről, a Neumann János Egyetemről, a Nyíregyházi Egyetemről, az Óbudai Egyetemről, a Pannon Egyetemről, a Széchenyi István Egyetemről és a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karáról.

„Osztozunk a hallgatók csalódottságában, amiért nincs lehetőség járműveik megépítésére és bár nem lesznek kész pneumobilok, amelyek összemérhetik tudásukat, ez a verseny továbbra is értékes marad” mondja Gödri István. „A Pneumobile Verseny keretében végrehajtott járműtervezési feladat kiváló módja annak, hogy a munkapiacra hamarosan kilépő következő mérnök generáció bemutassa, hogyan alkalmazza az elméletben elsajátított tudását a gyakorlatban.”

Több, mint 1600 mérnökhallgató vett részt a rendezvényen az elmúlt tizenkét év során. Ez a verseny hozzájárult ahhoz, hogy a résztvevő hallgatók kivételes gyakorlati tudásra tegyenek szert a pneumatikai szakismeretek, a csapatmunka és projektmenedzsment területén. A program jól példázza az Emerson teljes elkötelezettségét a jövő munkaerejét építő STEM (Science, Technology, Engineering, Mathematics) programok iránt, amelyekkel közel 350 oktatási intézményt támogat világszerte.

„Látjuk, hogy milyen hatással van ez, és az ehhez hasonló STEM programok a jövő mérnökeire, képességeik fejlesztésére” – teszi hozzá az ügyvezető. „Hiszen az Emerson zsűri nyolc tagja közül, beleértve a zsűri elnökét is, három maga is versenyző volt egyetemi évei alatt.”

Az értékelést követően a versenyben díjazzák a csapatok által benyújtott legjobb technikai dokumentációt, a tervezett leginnovatívabb járművet és a legszebb karosszériát is.

A hallgatók megtarthatják a pneumobilok megépítéséhez ez évben kapott Emerson alkatrészeket, biztatva őket arra, hogy folytassák a megkezdett munkát járműveiken, felkészülve a következő versenyre.

További források:
• Csatlakozzon az Emerson Exchange 365 Közösséghez
• Kövesse az Emerson social media csatornáit: ouTube
• Kövesse a Pneumobile csatornáit: Website

  További információkért kérem forduljon …

LinkedIn
Pinterest

Csatlakozzon a 155 000+ IMP követőhöz