www.magyar-mernoki.com
EPLAN

Elérhetővé vált az Eplan Platform 2.6

Az innovációs kultúrában rengeteg példa található az új megközelítésekre, a megszokottól eltérő gondolkodásmódra. Az Eplan Platform legújabb, 2.6-os verziójában a felhasználók újabb jelentős, a mindennapi munkába könnyen integrálható mérnöki eszközökkel könnyíthetik meg a tervezést. Ezek közé tartoznak a sorkapocs-tervezés és az adatkezelés új funkciói, a tömlők és csővezetékek ábrázolása a hidraulikai tervezésben, illetve az optimalizált informatikai integráció. Az új verzió egy másik fontos jellemzője, hogy az Eplan Platform már török nyelven is elérhető és ezzel a szoftver immár tizennyolc nyelven vált használhatóvá.

Elérhetővé vált az Eplan Platform 2.6
Terminal Editor.jpg: A kiterjesztett sorkapocs szerkesztőben látható a sorkapocs aktuális státusza. Könnyen azonosíthatók a manuálisan vagy automatikusan meghatározott átkötések is. A kiegészítők grafikusan jeleníthetők meg.

Monheim, Németország, 2016. augusztus 15 - Angol, német, japán és kínai: az Eplan eddig csak 17 nyelven «beszélt». A legújabb, 2.6-os verzióban azonban már a török is felkerült a szoftver által kínált nyelvek közé - nem utolsósorban azért, mert az Eplan már 2014 óta működtet saját leányvállalatot Isztambulban. Az új verzióban ismét számos technikai fejlesztés jelent meg. A sorkapocslécek feldolgozása és kezelése közben a felhasznált csatlakozópontok  könnyen ábrázolhatók. Ezen túlmenően az automatikusan vagy manuálisan megadott jumper átkötések is könnyen azonosíthatók. A felhasználónak ezenkívül lehetősége nyílt arra is, hogy a sorkapocs aktuális státuszát úgy jelenítse meg, ahogy az a böngészőben ábrázolásra kerül. Ide tartozik az új verzió egy másik kiemelkedő újítása is: az új csatlakozás-orientált nézet gyorsan képes megjeleníteni, hogy mely sorkapocs-csatlakozások szabadok és hozzáférhetők. Az új funkciók mellett a tervezés általánosan is egyszerűbb lett, jelentősen felgyorsítva a mérnöki munkát.

Projektkezelés és projekt adatok

A gyors beviteli szűrő  használata leegyszerűsíti a projektek és a projektadatok kezelését. Az alprojektek szabadon definiálhatók és menthetők el, ami nagyobb rugalmasságot jelent a névkiosztásban is. A felhasználók például az alprojektek mentése és tárolása helyett frissíthetik a fő projektet is, ami így naprakésszé válik. A projekt struktúra kezelés során az egész projekt helyett bizonyos struktúrákra is rákereshetünk és meg is változtathatjuk azokat, ami jelentősen leegyszerűsíti a projekt felügyeletét. A nyomtatott vagy PDF formátumú oldalak sorrendjének meghatározása is érezhetően felgyorsult - vagyis a felhasználók ezen a területen is jelentős előnyöket élvezhetnek a használat során.

Csővezetékezés/Tömlővezetékek 3D-ben

Hidraulika és pneumatika, hűtés- és kenéstechnika: számos alkalmazás során szükséges a közegek (például levegő, vagy olaj) szállítására szolgáló csövek, vagy tömlővezetékek használata. Az Eplan Pro Panel kiegészítő modult tartalmazó EPLAN Fluid Professional használatával a csövek és a hidraulikus vezetékek közvetlenül 3D nézetben jelennek meg, teljes szerelési elrendezésben. A tervezők ennek segítségével módosíthatják az eredeti elrendezést, ha a tömlővezetékek kívánt hossza azt megköveteli. A csőgeometria egy külső csőhajlító szoftverbe történő eljuttatására egy külön export funkció is rendelkezésre áll.


Az előzetes tervektől a részletes tervezésig


Számos új funkció került optimalizálásra annak érdekében, hogy az Eplan Platform az ügyfelek meglévő folyamataiba egyszerűbben integrálhatóvá váljon. Az Eplan Preplanning már a külső forrásokból származó adatok importálását is lehetővé teszi. A beérkező adatok importálás előtti ellenőrzése az előnézeti funkcióval lehetséges. A különbségek gyorsan felismerhetők, sőt a korábban törölt objektumok is könnyen megtalálhatók és eltávolíthatók az előzetes, illetve a részletes tervezésből. Ennek köszönhetően a következő lépésekben javul az adatkonzisztencia és a műszaki tervezés adatfolytonossága - az előzetes tervezéstől egészen a részletes tervekig.

Erősebb IT-integráció

A felhasználó kezelés is jelentősen leegyszerűsödött: új felhasználók létrehozása helyett a meglévő felhasználók importálhatók az IT-infrastruktúrába. Az Eplan felhasználói jogok menedzselésének lehetősége az Active Directory-val is bővült. Leegyszerűsödött az SQL adatbázisok használata is: elérhetővé vált a rendelkezésre álló SQL adatbázisok listája, amiből kiválasztható a megfelelő adatbázis.

Elérhetővé vált az Eplan Platform 2.6
Performance.jpg: A funkció-orientált kialakítás az Eplan Platformmal történő hatékonyság növelés kulcsa
 
Elérhetővé vált az Eplan Platform 2.6
Preplanning Import EN.jpg: Az Eplan Preplanning már a külső forrásokból származó adatok importálását is lehetővé teszi. A beérkező adatok importálás előtti ellenőrzése az előnézeti funkcióval lehetséges.

  További információkért kérem forduljon …

LinkedIn
Pinterest

Csatlakozzon a 155 000+ IMP követőhöz